Mit tehetek a lelki egészségemért?

lelki-egeszsegLelki egészségünk ápolása szerteágazó feladat. Sokszor tanácstalanok is vagyunk, mit is jelent ez a gyakorlatban. Egyik nehézsége abban rejlik, hogy ehhez kapcsolatba kell lépnünk érzéseinkkel. Mindaddig, amíg az élet a „medrében folyik”, talán nem is nehéz ez. Viszont bizonyos körülmények között érzéseink saját magunk számára is érthetetlen módon elemi erővel törnek a felszínre, zavart és értetlenséget okozva bennünk, sőt akár környezetünkben is. Paradox módon éppen ezek a helyzetek jelenthetik a gyógyulás, a fejlődés lehetőségét is.

A feladat

Gyermekkorunk nehézségei és fájdalmai miatt felgyülemlenek bennünk elfojtott érzések, melyeknek kifejezésére az eredeti élethelyzetben nem volt lehetőségünk, vagy éppen csak túl veszélyes lett volna védtelen gyermek énünk számára. Ritkán vagyunk tisztában azzal, hogy ennek az elraktározott érzés halmaznak mekkora ereje van. Első ránézésre megnyugtatónak tűnhet, hogy kinövünk a gyermekkorból, új életet kezdünk, és magunk mögött hagyjuk a problémás életszakaszt. Többet már nem is kell foglalkoznunk vele, gondolhatnánk.

Kikerülünk a család szoros kötelékéből, megházasodunk, gyerekeink születnek, új lakhelyre költözünk. Látszólag minden megváltozik, más emberek vesznek körül, akikkel immár saját elhatározásból kötöttük össze az életünket. Tudat alatt azonban magunkkal visszük gyerekkori hiányainkat, és sokszor irreális vágyaink betöltését új kapcsolatainkban szeretnénk megkapni.

Gyermekkorunkban sok érzelmi csalódást kell elfojtanunk. Egyes érzések – különösképpen a negatív érzések – kifejezése túl kockázatos, veszélyes, ezért tudattalanul is inkább az elfojtást vagy ezeknek a helyzeteknek a kikerülését választjuk. Ez azonban nem marad következmények nélkül. Énünk egy részének nincs lehetősége a kifejeződésre. Viszont ugyanúgy hozzánk tartozik, ő is „szeretne élni”. Gyerekkorunkban rendkívül ügyesen tudunk alkalmazkodni, megtanuljuk elkerülni azokat a helyzeteket, amelyek érzelmileg veszélyesek számunkra. Felnőtt korunkban az a feladatunk, hogy a méltatlanul „elhanyagolt” énünket segítsük világra jönni.

Hogyan ismerjük fel az átszínezett élményeket?

Mint a bevezetőben említettük, korábban ki nem fejezett, megbúvó érzéseink életünk bizonyos szakaszában felszínre kerülnek, és átszíneznek egyes élményeket. A kérdés az, hogy miről ismerjük fel ezeket a helyzeteket. Honnan tudhatjuk, hogy átszínezett élményt élünk át, melyben olyan hatások érvényesülnek, melyeknek nem vagyunk tudatában?

Szerencsére van néhány támpont, aminek segítségével leleplezhetjük a tudatalatti „ténykedését”. Ha az alábbi jelenségek előállnak, ezek felkelthetik bennünk a gyanút, hogy „átszínezett” élményben van részünk:

  • Bizonyos körülmények együttállása esetén minden alkalommal ugyanolyan feszültség keletkezik bennünk, függetlenül attól, hogy mikor, hol, vagy kinek a társaságában történik velünk az az esemény.
  • Érzéseink intenzitását látszólag nem indokolja az adott helyzet. A mások által jelentéktelennek tartott ügy számunkra ehhez képest indokolatlan erősségű érzelmeket kelt.
  • Vagy: hiába próbáljuk észérvekkel megindokolni, hogy egy probléma jelentéktelen, érzéseink ezt nem akarják tudomásul venni, és hevesen ellenállnak. Például, ha veszítünk a társasjátékban, az mélységes szomorúsággal tölt el bennünket, jóllehet pontosan tudjuk, hogy a játék a lényeg, és nem az, hogy ki nyer.

Ezekkel a problémákkal szemben gyakran türelmetlenek vagyunk. Szeretnénk, ha negatív érzéseink mielőbb eltűnnének, különösen akkor, ha olyan személyekkel kapcsolatban érezzük ezeket, akiket szeretünk. Nem tudunk azonosulni kavargó érzelmeinkkel, nem akarjuk elfogadni, hogy ezek hozzánk tartoznak.

Ugyanakkor mégis ezek a feltörő „vulkánok” jelentik a bennük szunnyadó életet. El kell fogadnunk, hogy nincs lelki fejlődés fájdalom nélkül. Ezek a helyzetek, bármennyire is kellemetlenek, rámutatnak a változás szükségességére, kijelölik az irányt, és energiát adnak az előrelépéshez.

Ha nyitottak vagyunk arra, hogy tanuljunk ezekből az ismétlődő problémákból, akkor előbb-utóbb majdnem mindig eljutunk életünk valamelyik igen fontos, esetleg gyermekkorunkban gyökerező kérdéséhez.

Mikor kell külső segítség a probléma megoldásához?

Átszínezett élményeink egyik jellegzetessége, hogy életünk során többször ismétlődnek. Mivel nem vagyunk tudatában annak, hogy mi idézi elő a problémát, ugyanabba a helyzetbe újra és újra belekerülünk. A körülöttünk élőkkel kialakítunk bizonyos „színdarabokat”, melyeket időről időre eljátszunk. Ezekben a helyzetekben rendkívül sok feszültség tud felgyülemleni, mivel racionális magyarázatot nem találunk a konfliktusra. Sajnos sokszor másokat hibáztatunk ilyen helyzetekben, mivel a tudatalatti hatásokra nem látunk rá, így az egyetlen ésszerű magyarázat, hogy a hiba a másikban van.

Reményt adhat, hogy az ilyen konfliktusoknak létezik pozitív kimenetele is, csak ezeket sokkal nehezebb elképzelnünk és megtalálnunk. Bármilyen sokszor fordult is elő a múltban egy adott konfliktus, az szerencsére nem jelenti azt, hogy a jövőben is mindig ugyanannak a forgatókönyvnek kell bekövetkeznie.

Ha úgy érezzük, hogy semmi előrelépés nem tapasztalható, bizonyos problémáink éveken át nem enyhülnek, akkor érdemes külső segítséget kérni. Szakember vezetésével könnyebben ráláthatunk azokra a tudatalatti, elfojtott érzéseinkre, melyek újra és újra belesodornak minket átszínezett élményeinkbe. Saját magunkkal szemben hajlamosak vagyunk elfogultnak lenni, ha azonban megbízunk valakiben, akivel megosztjuk érzéseinket, akkor jó esélyünk van arra, hogy megtaláljuk érzelmi kilengéseink forrásait.

A külső segítség lényege abban áll, hogy tükröt tart elénk, így kiküszöbölhető az elfogultságból származó torzítás. Nagyon fontos ezért, hogy megbízható, és számunkra elfogadható legyen a segítő, mert nagy valószínűséggel a tükörben olyan dolgokat fogunk látni, amelyek kellemetlenek, fájdalmasak számunkra. Ennek a külső segítségnek nagyon sokféle formája lehet, az egyéni pszichoterápiától a művészetterápián át az önsegítő csoportokig és azon túl…

Ha figyelünk arra, hogy mi az, ami életünkben rendszeresen ismétlődik, ami zavarba ejt, ami túlzó reakciókat vált ki belőlünk, akkor ezek majdnem mindig közelebb visznek minket önmagunk megismeréséhez. Külső segítséget nem csak egyetlen alkalommal, hanem az ilyen helyzetek gyakoribbá válásakor akár életünk során többször is igénybe vehetünk.

Életre szóló előny

A kulcs alapvetően a kezünkben van, a fejlődés folyamatát nagymértékben képesek vagyunk befolyásolni. Fontos szem előtt tartani, hogy mindezt nem tudjuk csupán az eszünk segítségével elérni, meg kell tanulnunk bízni és együttműködni a felszín alatti érzéseink áradatával. Ezt a rejtett energiát kihasználva, egy életre szóló előnyre és egy elég biztos támpontra tehetünk szert.

Hollai Zsuzsanna

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Augustus Y. Napier: A törékeny kapcsolat – Animula kiadó, Budapest, 1990
Dr. M. Scott Peck: A járatlan út – Park Könyvkiadó, Budapest, 1997
Carl R. Rogers: Valakivé válni – Edge 2000 Kiadó, Budapest, 2006
Viktor E. Frankl: Az ember az értelemre irányuló kérdéssel szemben – Jel Könyvkiadó, Budapest, 2005
Elisabeth Lukas: Hol találod oltalmadat? – Jel Könyvkiadó, Budapest, 2006